Kék Gyémánt és Christophoro „Fordítsd le, miről beszélsz!” – mondta apám a telefonba, amikor elmeséltem neki, hogy itt Jamaikán a raszták éjjel nappal reggea-t játszanak a tengerparton. A raszta fiúkat bizony könnyű felismerni jellegzetes fonott hajukról, furcsa frizurájukról és a tekintetükről. A név voltaképpen egy vallást takar, melynek egymillió követője van. Ras Tafarinak egy etióp császárt hívtak, akit sokan a fekete messiásnak tartanak. Mivel Jamaika lakóinak többsége az etiópiai területekről elhurcolt rabszolgák leszármazottja, így nem véletlen a kötődés. A mozgalom tagjai magukat rasztamanoknak hívják (így, „a”-val ejtve). Számukra a marihuánás cigaretta szívása spirituális cselekedet. Szerintük ez elősegíti a békét, és közelebb viszi őket Istenhez. A füves cigi nem kötelező kellék, vannak raszták, akik nem szívnak, sőt, olyanok is, akiknek a hajviseletük sem előírásszerű. Jamaika lakóinak hivatalosan 5%-a, nem hivatalosan mintegy 20%-a raszta vallású. A világ leghíresebb rasztája Bob Marley. A reggea zene művészét Jamaikán annyira tisztelik, hogy még szobrot is emeltek neki a fővárosban (a reggea egyébként amerikai átirat, Jamaikán úgy mondják, hogy rege). Kingston legfontosabb látnivalója a Bob Marley múzeum. Amikor beléptünk a kapun, a lelkünkre kötötték, hogy ne fotózzunk, és ne készítsünk videofelvételt. A tárlatvezetés végéig nem jöttem rá, hogy azért, mert annyira egyszerű a múzeum, vagy azért, mert a ház mellett pihengető raszták ezt nem szeretik. Bob Marley egykori otthonát ugyanis sokan kultikus helynek tartják. A raszták idejönnek, zenélnek az udvaron, cigiznek, meszelik a falat, jelmondatokat írogatnak rá. Tiltás ide vagy oda, az egyik fiúhoz odamentem, hogy készüljön vele egy közös kép. Barátságosan elmondta, hogy Kék Gyémánt a neve, zenész, és természetesen készíthetek képet, mert én is muzsikus vagyok. Nem vagyok zenész, válaszoltam, de azért köszi. Mi, zenészek, tartsunk össze – felelte erre mosolyogva, ebben maradtunk. Ezután megérkezett Kék Gyémánt barátja, Christophoro, aki szintén nagyon örült, hogy megismerkedhet egy európai zenésszel. A múzeumban megnézhettük Bob Marley összes szobáját, a konyhában pedig azt a turmixgépet, amellyel a zöldségeket és a gyümölcsöket keverte. Ő ugyanis nem evett húst, nem ivott alkoholt. Az üres szobák falait újságcikkekkel tapétázták ki. A legnagyobbra azt a plakátot nagyították, amely szerint Bob Marley a világ második legszexisebb férfija. Ez persze ízlés dolga, de az tény, hogy a hírességnek hét különböző asszonytól tizenegy elismert gyermeke volt. Bob Marley az élet élvezetét hirdette: zenélt, bulizott, és igyekezett minél több időt minél több hölggyel eltölteni. Egyszer rálőttek, de megúszta, végül 37 évesen meghalt tüdőrákban. A Bob Marley múzeumban már szinte az összes újságcikket végigböngésztük, amikor kísérőnk dalra fakadt, és elénekelte a Rasta Vibration című dalt. Utána elmondta, hogy ez csupán felkészítés volt az elkövetkezendő élményekhez. Hiszen perceken belül megtekinthettük magát a csodát, Bob Marley gitárját, amely Jamaika nemzeti kincse. A múzeum vetítőtermében megnéztük a leghíresebb koncertekről készített válogatást, majd csak a shoppingolás maradt hátra. Bob Marley központi szobra a város frekventált helyén található, és különös gondossággal készült, amit azért fontos megnevezni, mert a helyi parlament épülete például egy vidéki magyar művelődési házhoz hasonlít. Jamaika leghíresebb szülöttjének mása az „Akikre büszkék vagyunk” plakátsorozat előtt áll. Az óriásplakátokon a helyi hírességek szerepelnek, krikettjátékosok, olimpiai bajnok futók. Amikor megtudtam, hogy a helyiek többsége etióp ősökkel büszkélkedhet, megértettem, miért annyira jók az atlétáik. Nagyon büszkék még a focicsapatukra, hiszen kijutottak a franciaországi labdarúgó-világbajnokságra. Azóta karib-tengeri futballhatalomnak tartják magukat, úgyhogy még a reptéren is lehet kapni nemzeti színű mezeket vagy focilabdát.

Kiss Róbert Richard